A reklámadóról szóló törvény záró rendelkezéseinek 10. §-a mondja ki, hogy az adóalany a 2014. évi adóalapját csökkentheti a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti elhatárolt veszteség 50 %-ával. A hivatkozott jogszabályhelyben foglaltak tehát azt jelentik, hogy a korábbi években a negatív társasági adóalap vagy vállalkozói adóalap miatt keletkezett, és nyilvántartott elhatárolt veszteség felével, de maximum a reklámadó alapjának mértékéig – legfeljebb nulláig – csökkenthető az adóalap. Ebből az is következik, hogy előfordulhat az az eset, amikor a nyilvántartott elhatárolt veszteségből magasabb rész használható fel, mint amennyivel a 2014. évi adózás előtti eredmény csökkenthető lenne. Ez a döntési lehetőség átgondolást igényel az adóalanyoktól, ugyanis ugyanazon elhatárolt veszteséggel nem lehet egyszerre csökkenteni a reklámadó alapját, a társasági adó alapját vagy a vállalkozói személyi jövedelemadó alapját. A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény 2014. 08. 15-től hatályos 29/Z. §-a mondja ki, hogy a reklámadóról szóló törvény alapján a 2014. évben kezdődő adóév adóalapjának megállapítása során a reklámadó-alap csökkentő tételként figyelembe vett összege a társasági adókötelezettség megállapítása során elszámolt elhatárolt veszteségnek minősül.
Az adóalany a reklámadó alapjának csökkentési lehetőségével - amely kizárólag 2014. évre vonatkozik - akkor élhet, ha a 2013. évi adózás előtti eredményének összege nulla, vagy negatív volt.
2014.09.17-én megrendezésre kerülő képzésünkön Dr. Németh Nóra a NAV adószakreferense segít Önöknek eligazodni a reklámadó útvesztőiben. Részletes tematika és jelentkezés itt.
Szeretné jobban megismerni a reklámadó rendszerét?
További kérdései vannak a témával kapcsolatban?
Vegyen részt reklámadóval kapcsolatos képzésünkön!
Részletes információk és jelentkezés a Saldokurzus oldalán.
Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!