2021. január 1-én hatályát vesztette a Közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályokról szóló 459/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet.
Emlékeztetőül: a Közbeszerzési törvény (Kbt.) 4. § (3) bekezdésének értelmében a „központi költségvetési szervek körébe sorolt” ajánlatkérők az 1 M forintot elérő, de a közbeszerzési értékhatárokat el nem érő értékű szerződéseik megkötését megelőzően is kötelesek voltak legalább három ajánlatot bekérni. Az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokat a 459/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet tartalmazta, amely kimondta azt is, hogy ezen beszerzésekről félévente adatot kellett szolgáltatni a Miniszterelnökség felé.
A 471/2020. (X. 29.) Korm. rendelet mind a Kbt., mind a végrehajtási rendelet ide vonatkozó előírásait hatályon kívül helyezte, azaz a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzésekre már nem kell alkalmazni a rendelet szabályait. (Természetesen, ha az ajánlatkérő belső szabályzata, vagy pl. uniós forrásból megvalósuló projekt esetén a pályázati kiírás tartalmaz ilyen követelményt, akkor annak megfelelve kell a beszerzést megvalósítani.)
Tekintettel arra, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségre nem készült átmeneti rendelkezés, ezért álláspontunk szerint a hatályvesztés miatt a 2020. második félévében lefolytatott beszerzési eljárásokra már nem kell benyújtani az adatszolgáltatást sem.
Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!