Környezetvédelmi termékdíj előleg bevallási és feltöltési kötelezettség
Cikk, Hír

Környezetvédelmi termékdíj előleg bevallási és feltöltési kötelezettség

2014-10-16
A harmadik negyedéves környezetvédelmi termékdíj bevallásban előleget kell vallani az első három negyedév adatai alapján, melyet december 20-ig kell megfizetni.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. Törvény 12/A § szerint a kötelezettet a tárgyév negyedik negyedévére termékdíj-előleg megállapítási, bevallási és megfizetési kötelezettség terheli.

Az előleg mértéke a tárgyév első három negyedéve után fizetett termékdíj harmadának  80%-a, melynek számításánál figyelembe kell venni az erre az időszakra benyújtott önellenőrzésben, pótbevallásban bevallott összeget is.

Az előleg összegét a harmadik negyedévre vonatkozó bevallásban október 20-ig kell bevallani. Erre a célra 14KTBEV nyomtatvány „Összesítő lap nettó kötelezettségről” (ÖSSZ) lapjának 5. számú sora szolgál.

Tehát a fentiek szerint kiszámított előleget a harmadik negyedévi bevallásban 2014.10.20-ig kell bevallani, de megfizetni csak 2014.12.20. napjáig kell az adóhatóság felé.

Az előleg végleges rendezése a negyedik negyedévi bevallásban (következő év január 20-ig) történik, amikor a korábban bevallott és megfizetett előleg a ténylegesen megfizetendő termékdíj mértékéig kiegészítendő, vagy a különbözet (túlfizetés) visszaigénylendő.

 

Saldo-tipp

Tájékozódjon a környezetvédelmi termékdíj szabályairól, és tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak.

Környezetvédelmi termékdíj előadás a Saldokurzus kínálatában. Részletek és jelentkezés.  

 

Ne maradjon le a változásokról!
Íratkozzon fel hírlevelünkre!